Elvált emberek honlapja

Az elvált nők, elvált férfiak részére segítségeket, kapcsolatokat, érdeklődési köröket támogató baráti hangvételű, pozitív gondolkodású weblap.

Amíg a párok esetében mindkét fél egyformán képes arra, hogy minden nap tiszta lappal kezdje kapcsolatukat, addig érdemes a kapcsolatot életben tartani. Megfelelő intelligenciával, kölcsönös tisztelettel, szeretettel  van értelme az újrakezdésnek.  Ha a kapcsolatban sok a sérelem, és ezeken a sérelmeken nem képesek túllépni, cipelik magukkal, és egyik sérelmet a másik után közösen képtelenek kezelni, akkor lehet elgondolkodni azon, hogy valóban van értelme a kapcsolatban maradni, vagy a másik útat választják. Azzal, hogy elválnak útjaik, azzal megadják az esélyét, hogy mindketten újrakezdhetik életüket, egymásnak megadva az esélyét egy magasabb szintű kapcsolatnak a lehetőségére.


 

Ha a párkapcsolat egyik tagja kapcsolatba lép egy harmadik személlyel, annak egyértelműen az a jelzése, hogy párját nem tiszteli. Elképzelhető, hogy párjától valami olyat nem kap meg, amit a harmadik személytől remél. Ekkor érdemes mérlegelni, hogy mit kapok, vagy adok a társamnak, és mit kaphatok, vagy adhatok a harmadik személynek. Ha a két személyt mérlegre tenné, akkor vajon melyik az értékesebb, és ha egyik, vagy másik mellett dönt, akkor vajon melyik mellett lehet ő maga értékesebb.

 




 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 4
Tegnapi: 11
Heti: 28
Havi: 322
Össz.: 92 019

Látogatottság növelés
Oldal: Gondolatok
Elvált emberek honlapja - © 2008 - 2024 - elvaltak.hupont.hu

A HuPont.hu jelszava az, hogy itt a honlapkészítés ingyen van! Honlapkészítés Ingyen

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »