Elvált emberek honlapja

Az elvált nők, elvált férfiak részére segítségeket, kapcsolatokat, érdeklődési köröket támogató baráti hangvételű, pozitív gondolkodású weblap.

Várok hozzászólásokat: iren0502@gmail.hu





2013. JANUÁR 11., PÉNTEK

A tisztelet alapelve a válás után

Az a házastárs, amelyik éveken keresztül perel és feljelentget, fenyegetőzik és erőszakkal elvenni akar, az a gyermekeiben nem tiszteli a másik házastársat, a gyermekei vélt szükségletei mögé bújva árt a gyermeki léleknek, és a gyermekek sem fogják azt érezni, hogy őket tisztelik. A válások nagy részének jellemző vonása a túlfűtött érzelmi megnyilvánulás a válásban résztvevők részéről. Számtalan tragikus történet mellett, vannak jól sikerült válások is, ahol a szülők törődnek a gyermekeik lelkével, és kölcsönösen elismerik, hogy mindketten felelősek a kialakult helyzetért. Ha válás után az apa tiszteli az anya erőfeszítéseit, és az anya is tiszteli a gyermekei apját, illetve annak erőfeszítéseit, akkor a gyermekek is érezni fogják, hogy tisztelik őket. Sokszor hallunk olyat, hogy az apa nem törődik volt családjával, ami mögött rendszerint az áll a háttérben, hogy az anya nem tiszteli gyermekei apját. Előfordul, hogy a gyermek éveken keresztül küzd azért, hogy az apához tartozhasson, ám az apa nem akarja.   A titok egyszerű: amelyik családban az anya a fiában vagy a lányában is tiszteli az apát, ott az apa is elfogadja a gyermekeket, és a válás után is gondoskodni fog róluk.
 
forrás: http://lopici.blogspot.hu/2013/01/a-tisztelet-alapelve-valas-utan.html

 

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 2
Tegnapi: 11
Heti: 26
Havi: 320
Össz.: 92 017

Látogatottság növelés
Oldal: Válás után
Elvált emberek honlapja - © 2008 - 2024 - elvaltak.hupont.hu

A HuPont.hu jelszava az, hogy itt a honlapkészítés ingyen van! Honlapkészítés Ingyen

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »